• 2016. július 18.

Tévhitek a fogfehérítéssel kapcsolatban

A fogfehérítés – legyen az az otthoni, vagy szakember által végzett – igen népszerű kezelés a páciensek körében. Hiszen ki ne szeretne vakítóan fehér mosolyt? Apropó, vakítóan fehér mosoly – ez az egyik tévhit, ami a fogfehérítést övezi, ugyanis a fogak színe természetes állapotukban sem hófehér, mindig van egy kis sárgás árnyalatuk.

Ebből az is következik, hogy fehérítés után sem lesz olyan vakító árnyalatú, mint a plakátokon mosolygó sztároké, maximum akkor, ha a Facebookos profilképünkre rásegítünk egy kicsit valamilyen képszerkesztővel.
A fogfehérítést ezenkívül még számtalan tévhit övezi, amik közül eloszlatunk most néhányat.

A fogfehérítés eredménye nem tartós

A másik véglet, hogy a fogfehérítés eredménye egy egész életre szól. Nos, mind a két állítás hamis, hiszen a fogfehérítés eredménye viszonylag tartósnak nevezhető, mert akár éveken át is látható marad. Igaz azonban, hogy néhány hónap után láthatóan csökken a fehérség, ahogy az elszíneződést kiváltó anyagok – tea, kávé, dohányzás – egyre inkább terhelik a rágószerveket.

A szódabikarbóna ugyanúgy megteszi, mint a fogorvosi rendelőkben végzett kezelések

Nos, kipróbálni éppen ki lehet a szódabikarbónát, vagy a különféle fehérítő fogpasztákat, de igazán átütő eredmény soha nem érhető el az alkalmazásukkal. Ha pedig azt vesszük, hogy mindkét anyag szemcsés, azaz azon az alapon fejtik ki a hatásukat, hogy ledörzsölik a lerakódott szennyeződéseket és a lepedéket, még akár károsak is lehetnek a fogzománcra.

A fogfehérítés roncsolja a fogakat

Sokan azért nem mennek el egy rendelőben végzett fogfehérítésre még akkor sem, ha ennek nem anyagi akadálya van, mert a fenti tévhit befészkelte magát a fejekbe. Az igazság az, hogy mivel a fogfehérítés során alkalmazott módszer nem a fogak belsejében, hanem azok felszínén fejtik ki a hatását, ezért a fogzománc nem sérül a kezelés során.

A fogfehérítéssel kapcsolatban még rengeteg tévhit létezik. Például az, hogy utána sokkal rosszabb állapot állhat elő, hogy soha többé nem lehet kávét vagy vörösbort inni, ezért ha valakinek fenntartásai vannak, mindenképpen érdemes a beavatkozás előtt szakember tanácsát kérni, aki minden felmerülő kérdésre választ ad.

További híreink

A megfelelő fogkefe kiválasztása

A legelőnyösebb fogkefe kicsi fejjel rendelkezik és lekerekített végű, ugyanis el kell jutnia a fogkefének a leghátsó fogak legtávolabbi pontjára is, amivel a körbetisztításuk lehetővé válik. Tovább

A szuvas fogak és rossz lehelet miatt is eleshetünk az álomállástól

Tíz megkérdezett közül hat egyértelműen úgy gondolja, hogy a láthatóan szuvas fog, illetve a hiányzó fog rontja az elhelyezkedés esélyeit. Tovább

A nők jobban figyelnek a fogaik állapotára

A manchesteri Carisbrook Fogászat felmérése szerint a nők átlagosan 92 naponta, míg a férfiak csupán 185 naponta cserélik le a fogkeféjüket Tovább